Hogyan lett Kovács Gergely egy bukott egyetemistából sikeres online vállalkozó?

Szia, a nevem Kovács Gergely, és szeretném megosztani Veled a történetem arról hogyan lettem egy nincstelen, bukott egyetemistából több sikeres online vállalkozás tulajdonosa, amik összességében több tízmillió forintot termeltek nekem az elmúlt időszakban. 

Debrecenben nőttem fel egy elvált, egyedülálló anya gyermekeként. Nem állítom, hogy mélyszegénységben éltünk, azt szerencsére nem tapasztaltam meg soha, de nem is voltunk soha eleresztve. Általában éppen hogy futotta a mindenképp szükséges dolgokra.  A szűk és a távoli családi körömben senki nem ért el kiemelkedő eredményeket vállalkozás terén, ezért a fejembe vettem, hogy én kivétel leszek, viszont sokáig nem tudtam, hogyan is fogom ezt kivitelezni. 

A remény első szikrája 16 éves koromban csillant meg a szememben, amikor életem első network marketing bemutatóján ültem. Miután vázolták a kompenzációs tervet és megemlítették, hogy a jutalékért úgynevezett Jövőbeli Részvény Opciókat lehet vásárolni, amiknek az értékük hamarosan a többszörösét fogják érni éreztem, hogy ez lesz az én irányom.

Regisztráltam tehát édesanyám nevén a legolcsóbb üzleti csomaggal, vettem 1-2 önfejlesztő könyvet és lelkesen bele is vágtam az üzletem építésébe. Lett is néhány belépőm, viszont nagyon hamar végig értem a rokonokon / ismerősökön, és elakadtam a folyamatokban. Nem tudtam hogy tudnám idegen emberek figyelmét felkelteni, a bizalmukba férkőzni, és meggyőzni őket, hogy csatlakozzanak a csapatomhoz. 

Elértem tehát egy képzeletbeli plafont emiatt ennél a cégnél, és egyszerűen sehogy sem jutottam ezután egyről a kettőre. Hamarosan, mint kiderült, a cég egyáltalán nem hozta az elvárásokat, hamarosan pedig le is húzták a rolót. „Micsoda szerencse, hogy mégsem sikerült annyi embernek megmutatnom ezt a lehetőséget”, mondtam magamban ezt követően. Akkor még fiatal voltam, naív, és tapasztalatlan. Egyáltalán nem voltam elég alapos a partnercég kiválasztásnál. 

Nem adtam viszont fel az álmom, tovább kerestem az utat hogyan tudnék kiemelkedő sikerekre szert tenni. Rengeteg dolgot kipróbáltam az évek során. A teljesség igénye nélkül néhány ezek közül: online rulett a Martingale stratégiával, online póker, több gyors és könnyű meggazdagodást hirdető internetes cég, sportfogadás, végül pedig a tőzsdézés. Sajnos, azonban nem meglepő módon ezek közül végül mindegyik veszteséges lett számomra. 

Teltek az évek, közben sikeresen leérettségiztem, egyetemre jelentkeztem, viszont fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mivel is szeretnék foglalkozni hosszú távon, amit egyaránt szeretek csinálni és jól meg is élek belőle. 

Sajnos az egyetemen rá kellett jönnöm, hogy a matematika és a számvitel nem az erősségeim, és ennek következtében kibuktam onnan. Ezt követően 1 évig édesapámnak segítettem be kisebb munkákban a vállalkozásában, és gyűjtöttem egy kis pénzt ezzel egyidejűleg. 

2015-ben hoztam egy döntést és felköltöztem Budapestre. Elkezdtem olyan rendezvényekre járni, ahol rengeteg önfejlesztő és vállalkozó megfordul. Egy ilyen rendezvényen ismertem meg személyesen az ország legsikeresebb Facebook marketing szakértőjét. Ő volt az, akinek kétszer is sikerült megtöltenie a marketing kampányai által egy ismert hazai motivációs előadónak a Papp László sportarénát 10.000 emberrel. 

Nagyon megtetszett az, amivel foglalkozik, és felajánlottam neki, hogy hajlandó vagyok ingyen dolgozni neki, amennyiben tanulhatok tőle. Az alábbi képen éppen arról számolok be egy az általa szervezett rendezvényen, hogy milyen sokat adott nekem szakmailag a mentorálása, és hogy mennyire drámaian megváltozott az életem mióta elkezdtem alkalmazni a tőle tanultakat. 

Több, mint fél éven át volt így lehetőségem olyan cégek Facebook kampányait kezelni, amik havonta több millió forintot költöttek hirdetésekre. Rengeteget tanultam ez idő alatt. Azonban hamar rájöttem arra, hogy inkább egy saját vállalkozásban szeretném kamatoztatni a továbbiakban ezt a tudást, nem pedig alkalmazottként egy marketing ügynökségnél. Nagyon hálás vagyok neki a kapott tapasztalatokért, de közös megegyezés alapján végül úgy döntöttünk, hogy abban a formában már nem fogunk együtt dolgozni. 

Nem sokáig tétlenkedtem ezután. Egy ismerősöm megtalált egy utazásokkal foglalkozó network marketing cég ajánlatával, ami elnyerte a tetszésem. Bele is vágtam a dologba, és azonnal elkezdtem alkalmazni a Facebook marketing terén tanultakat, illetve autodidakta módon képeztem magam weboldal készítés terén is. 

Hamarosan valósággal özönleni kezdtek a potenciális érdeklődők az ajánlatomra teljesen automatikusan, és elkezdtem kiszámítható módon belépőket szerezni a csapatomba a felső vonalam segítségével. Alakult is minden szépen, mire egyszer csak a cégnek gondjai akadtak a jutalékok kifizetésével, és ennek következtében teljesen szétesett a csapatom.

Ekkor jöttem rá arra, hogy bár már megtaláltam a módját annak hogyan szerezzek annyi új ügyfelet, amennyit csak szeretnék, a megfelelő partnercég kiválasztásával valahogy soha nem volt szerencsém. Ezzel egyidejűleg egyre többen kezdtek megkeresni azzal, hogy segítsek nekik az ügyfélszerzési folyamataikban. Eleinte ezeket ingyenesen elvállaltam, mert óriási lelkesedéssel töltöttek el ezek a munkák.

Majd ezt követően 2017-ben megalapítottam a saját vállalkozásom, ahol főleg hálózatépítőknek segítettem bővíteni a csapatukat az Instagramban rejlő üzleti lehetőségek kiaknázásával. Ezzel a projektemmel még kivitelezőként segítettem nekik, azonban 2019 év végére úgy döntöttem, hogy üzleti modellt váltok.

Több embernek akartam segíteni, és kivitelezőként a folyamatos kapacitás hiány miatt egyszerűen mindig egy láthatatlan plafonba ütköztem, amit nem tudtam áttörni. 

Emiatt 2020 januárjában megalapítottam a Milliomos Akadémiát, ahol egy mentor program keretén belül egy sokkal átfogóbb, és profibb segítséget tudok már nyújtani azoknak a hálózatépítőknek és értékesítőknek, akik szeretnének az ismerősök zaklatása, a hideghívások és hasonló nem működő és kellemetlen módszerek helyett modern, kiszámítható és stabil stratégiákat alkalmazni az ügyfélszerzésre. 

Utólag már sokan azt mondják rám, hogy „mennyire szerencsés vagyok”. Eleinte viszont mindenki őrültnek és különcködőnek gondolt, és senki sem hitt bennem. Mindenki azt mondogatta nekem, hogy „keress egy normális munkát”, vagy azt, hogy „ne álmodozz már ennyit, szállj le a földre”. Ma már tudom, hogy nagyon jól tettem, hogy nem hallgattam annak idején ezekre a hangokra, és mertem követni a saját utam. 

A legtöbbet egyértelműen a mentoraimnak köszönhetek. Határozottan hiszek abban, hogy egy mentor lehet a gyorsítósáv a sikerhez, bármilyen területről is legyen szó. Ezért alkottam meg az Ügyfélszerzés mesterkurzus névre keresztelt mentor programom a Milliomos Akadémia keretein belül, és a célom itt első körben, hogy legalább 300 hálózatépítőnek és értékesítőnek segítsek elérni a kitűzött álmaikat.

Neked hogyan tudok segíteni?

Amennyiben úgy gondolod, hogy Neked is tudnék segíteni a következő szintre lépni, és hasonló sikereket elérni, mint a tanítványaim, akkor javaslom, hogy foglalj be egy ingyenes konzultációt velem vagy egy munkatársammal az alábbi gombra kattintva: 

©2023 Milliomos Akadémia | Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi Nyilatkozat

Ez az oldal nem része a Facebook weboldalnak vagy Facebook Inc.-nek. Ez a weboldal nem támogatott a Facebook által semmilyen formában. A FACEBOOK a Facebook Inc. bejegyzett márkaneve.